Bánatos december

Kinézek az ablakon,
minden olyan szürke,
házak ablakszeme mögött,
egy halvány lámpafénye.

Átlépve december
fagyos küszöbén,
a hajnal jeges lehelete,
ködfüggönyt húz körém.

Kellene már a hó,
sokkal szebb a fehér,
kristály pelyhek olvadnának,
gyermekek tenyerén.

Nézi, ahogy a fehér tájon,
függönyt sző a szél,
és a Nap arany fonala
mosolyt hímez belé.

De most szomorú vagy,
se hó, se fény, se semmi,
olyan, mintha készülnél
a világ sírjához menni.

Fémszínű koszorút vinnél,
hangos fegyverropogást,
anyák, özvegyek őszinte könnyeit,
árvák ártatlan sóhaját.

Milyen vagy te december?
Ismerlek e egyáltalán?
Vagy te is csak egy jel leszel,
egy cifra naptár lejárt oldalán.