Már tél van bennem is

Már tél van bennem is, és olyan a szívem,
mint egy elhagyatott vasútállomás,
ahol soha nem áll meg már a vonat,
és a peronján is csak egyedül állok,
kabátom zsebében a csak az oda út jegyével..

Már tél van, és a város
egy szürke betonrengeteg,
ahol mindenki rejti arcát,
hogy ne lássuk a fájdalmat.
Mindenki rohan valahová,
mintha valami elől menekülne,
de csak önmagunk elől szökünk.

Már tél van, és a tükörképem
egy idegen, aki néha elmosolyodik,
de a szeme üres.
Kérdezem magam,
ki vagyok én valójában?
Egy árnyék a falon,
vagy egy elfeledett álom.