Text
Néha csak ülök, és eszembe jut minden,
Mennyi mindent raktatok el a szívemben.
Nem nagy szavak ezek, csak az életünk,
Ahogy napról napra egymás mellett felnövünk.
Nem volt minden egyszerű, ezt tudjuk jól,
De Apa mellett mindig volt helyem, bárhol is dolgozott épp.
Ott álltam mellette kíváncsian, folyamatosan figyeltem a mozdulatait,
Szereltünk a ház körül, s közben tanított mindenért.
Tőle lestem el, hogy ha valami elromlik, meg lehet javítani,
Hogy türelemmel és munkával bármit fel lehet építeni.
Anyától lestem el a mozdulatot, ahogy az étel készül,
A konyha melegében minden gondom lassan megszépül.
Ha nem vagyok jól, ő az első, akihez rögtön futok,
Az ő ölelése a kikötő, ahol mindig megnyugszom.
A nővérem az, aki kicsiként minden rosszban benne volt,
Emlékszem a nevetésre, ha egy csínytevés balul sült el vagy jól.
Ma már csendben mellettem áll, ha valami igazán fáj,
Ő tartja a rendet bennem, ha a világ túl sokat vár.
A húgom mosolya ma is könnyűvé teszi a napot,
Egy pillanat, és máshogy látom a nehéz gondokat.
Tőle tanultam meg, hogy egy apróság is bőven elég,
Hogy egy kis belső fény átírjon egy sötét estét.
Nem hangos szavak, csak tiszta igazság,
Hogy nélkületek nem lennék ugyanaz.
Amit ma magamban értéknek látok,
Mind abból nőtt ki, amit tőletek kaptam.
A család nem tökéletes, de az egyetlen biztos pont,
Egy hely, ahol a szív mindig őszintén válaszol.
Akármit hoz is majd az élet és az idő nekem,
Ez az erő, amit tőletek kaptam, örökre itt lesz velem.
Ha egyszer továbbmegyek, bármerre sodor az út,
A hangotok elkísér, mint egy biztos, tiszta múlt.
Ez a dal csak ennyit akar végül mondani:
Köszönöm, hogy vagytok nekem.