Megfognám a kezed

Megfognám a kezedet

Megfognám a kezedet,
ha egyedül éreznéd magad,
rögös úton botorkálnál vakon,
vagy ha könnyes szemekkel
a csorgó esőben
magányosan ülnél egy elhagyott padon.

Úgy szorítanám,
hogy biztos legyél bennem,
rám bízva nehéz terhedet,
lelked, lelkem vállára borulna,
s látnánk az út néma kövein
elfolyó égi permetet.

Megfognám a kezedet,
nem törődve vele, ha piszkos,
ha csak üres semmit markol,
ha ígérettől tömött zsebedbe
már nem fér több,
s homlokodra a közöny jelet karcol.

Úgy fognám a kezed,
mintha a Nap karolna át,
és a magányos pad
megtelne élettel,
addig fognám míg
benned életre keltenéd magad.