EU kialakulása és intézményei

897

Musik erstellt von Heg Adan mit Suno AI

EU kialakulása és intézményei
v4

@Heg Adan

EU kialakulása és intézményei
v4

@Heg Adan

Text
Az európai egység gondolata már korábban is felmerült, de igazán a második világháború után vált lehetővé. Politikai ok volt, hogy a kontinens kettészakadt, és a nyugat tartott a Szovjetunió terjeszkedésétől. Gazdasági ok, hogy Európa elveszítette vezető szerepét, és újjá kellett építeni.

1947-ben az USA meghirdette a Marshall-tervet, ami anyagi segítséget adott, feltételezve az együttműködést a résztvevők között. Fontos volt a francia–német megbékélés. Az OEEC szervezte a segélyek elosztását, míg az Európa Tanács (1949) a politikai párbeszédet és emberi jogok védelmét.

1951-ben létrejött az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió), amely közös ellenőrzés alá vonta e két iparágat. 1957-ben hat ország megalapította az Európai Gazdasági Közösséget (Közös Piac) a vámsorompók lebontására és a négy szabadság (áruk, szolgáltatások, munkaerő, tőke) biztosítására.

A ’60-as évektől szorosabb együttműködést terveztek, bár voltak félelmek a nemzeti önállóság elvesztésétől. 1961-ben az OEEC-et felváltotta az OECD. Az EGK bővült:

1973: Egyesült Királyság, Dánia, Írország

1981: Görögország

1986: Spanyolország, Portugália

A hidegháború vége után 1992-ben a maastrichti szerződés létrehozta az Európai Uniót (EU), mely gazdasági és pénzügyi uniót, közös politikákat és uniós állampolgárságot hozott. 1995-ben csatlakozott Ausztria, Svédország, Finnország.

május 1-jén tíz új tag (köztük Magyarország) lépett be. A Schengeni Egyezmény eltörölte a belső határellenőrzéseket. 2002-ben 12 ország bevezette a közös pénzt, az eurót. További bővítések: 2007 – Románia, Bulgária; 2013 – Horvátország.

Főbb EU-intézmények:

Európai Tanács – az állam- és kormányfők, a Tanács és a Bizottság elnöke alkotják. Meghatározza a politikai irányt, de nem hoz törvényeket.

Európai Bizottság – minden tagállamból egy biztos, javaslatokat tesz, végrehajtja a döntéseket, felügyeli a szabályok betartását.

Európai Parlament – közvetlenül választott képviselők, törvényhozásban társ a Tanáccsal, ellenőrzi a Bizottságot, elfogadja a költségvetést.

Az Európai Unió Tanácsa (Miniszterek Tanácsa) – a tagállamok miniszterei, együtt döntenek a Parlamenttel a törvényekről.

Európai Unió Bírósága – biztosítja az uniós jog egységes alkalmazását, jogvitákat dönt el.

Európai Központi Bank – az euró kezelése, pénzügyi stabilitás biztosítása.

Európai Számvevőszék – ellenőrzi a költségvetés felhasználását.

Kiegészítő szervek: Európai Ombudsman, Európai Külügyi Szolgálat, Régiók Bizottsága, Gazdasági és Szociális Bizottság.
Musikstyle
metal, rock

Du magst vielleicht

Cover des Liedes داداش جون برق ارزش داره!؟
v4

Erstellt von محمد پارسا امینی تهرانی mit Suno AI

Cover des Liedes 생일 축하해
v4

Erstellt von 이민지 mit Suno AI

Cover des Liedes Salta
v4

Erstellt von Javier Brazon mit Suno AI

Cover des Liedes Na samą myśl o Tobie
v4

Erstellt von Jerzyna K mit Suno AI

Verwandte Playlist

Cover des Liedes test7
v4

Erstellt von JO JOYO mit Suno AI

Cover des Liedes cветлогрск, вы здесь?
v4

Erstellt von мама Матвей и папа Паша mit Suno AI

Cover des Liedes Schick mir einen Engel
v4

Erstellt von Stefano Stagno mit Suno AI