Egyik éjjel az ablaknál álltam, néztem a vén Holdat, hogy fogy el, mosolygós arcát mutatta a fekete ég, és rámnézett fényes csillag szemeivel.
Lent az utca álmosan hallgatott, megállni látszott akkor az idő, a túloldalt egy nyárfa integet, mi az aszfalt kérges markából kinőtt.
Közeleg a hajnal, hosszú volt az éj, ismerőseim lettek fenn a csillagok, hiába kérdeztem, mit hoz a nappal, becsukta szemét az ég, és némán hallgatott.