Meg nem tudom mi legyen a cime

Elmerültem a sötétben, de te voltál a fény,
Ahogy rám néztél, minden más lett hirtelen.
Az éjszaka csendje elárulta a titkaid,
És én próbáltam megtalálni benned az igazit.
De a szavak elakadtak, a torkomban rekedtek,
Szívem súgta, hogy maradjak, de az elmém már menekült.
Az álmok, amiket szőttünk, mind széthullottak,
De még mindig érzem, hogy itt vagy velem valahol.
Mert te vagy az a dallam, ami mindig visszhangzik bennem,
Egy elfeledett szólam, amit sosem felejtettem.
És hiába keresem, nincs megoldás, nincs felelet,
Csak a basszus dübörög bennem, ami téged idéz meg.
A zongora halkan szól, mint egy régi emlék,
Minden hangjegy téged idéz, minden szó, amit féltettél.
Lépted nyomát követtem a hideg kövön,
De az út végén mindig csak én vagyok egyedül.
De még most is érzem, hogy valahol te is keresel,
A szíved egy ritmus, amit még nem felejtett el.
És bár az éjszaka elnyelt, a nap mégis felkel,
Újra és újra próbálok hozzád közel kerülni, de nem sikerül.
Mert te vagy az a dallam, ami mindig visszhangzik bennem,
Egy elfeledett szólam, amit sosem felejtettem.
És hiába keresem, nincs megoldás, nincs felelet,
Csak a basszus dübörög bennem, ami téged idéz meg.
Most már tudom, hogy el kell engedjelek,
De minden dallam, minden szó újra csak