dalom

40

Nhạc được tạo bởi Csaba Csorba bằng Suno AI

Bìa bài hát dalom
dalom
v6 Mini

@Csaba Csorba

Bìa bài hát dalom
dalom
v6 Mini

@Csaba Csorba

Lời bài hát
Egész életemben olyan dolgokat igyekeztem építeni, amelyekről azt hittem, örökké megmaradnak.
Nehéz köveket cipeltem. Olyan csatákat vívtam, amelyeket nem mindig értettem.
Ám ahogy a árnyak nyúlnak, és kezeim ereje fogyatkozik, kezdem belátni: minden emlékmű előbb-utóbb romba dől.
Csupán egy fáradt vándor vagyok, utam végén.
S amikor elérkezik a végső csend, semmit sem viszek magammal.
Csak remélem, elég szeretetet hagytam magam után, amely visszhangozhat a sötétben.
Ez az én megadásom. Ez az én végső imám.
Ezer mérföldet jártam ezen a földön,
minden szelet kergetve, bizonyítva saját értékemet.
Kezeim megviseltek, csizmáim pedig még melegek a viharoktól, amelyeket átvészeltem
születésem napja óta.
Ám visszanézve a halványuló napra: a verseny véget ért, a futásnak vége. Régen féltem attól, hogy
bezárul az ajtó. Azon tűnődtem, vajon mi értelme volt ennek a hosszú, oly hosszú útnak. De van egy csendes kegyelem abban,
ha az ember elenged. Hagyni, hogy életem folyói egyszerűen csak tovább folyjanak.
Amikor leszáll a csend, és a színpad kiürül, békére lelek az éjféli
levegő lágy ölelésében. Legyen jóságom a visszhang a végtelen éjszakában.
Legyen megbocsátásom a szikra a halványuló fényben.
Leteszem nehéz terheimet.
Elengedem a fájdalmat. Abban a reményben, hogy csupán a szeretet marad meg, amit másoknak adtam.
Nőnek az árnyak, de én lehunyom a szemem. Nincs több kérdés, nincs több bölcselkedés. Ebbe az életbe beleadtam
legjobb önmagamat. Barátaim, nektek adtam a szívemet. Kezeimet is nektek szenteltem, egészen a végig, a csillagok fénye alatt. Hadd
pihenjek végre. Magam mögött hagyom azt a nőt, akit a legjobban szeretek. A gyermekeket, akiket felneveltem,
s akiknek láttam a felcseperedését. A barátokat, akik mellettem lépdeltek ezen az úton. Követtem el hibákat. Vállalom őket, ahol csak
lehetett. Jobb emberré próbáltam válni. Egy ember, ki értette: az élet rövid, a gyűlölet lesben áll,
s a kedvesség az egyetlen, ami sosem érkezik túl későn.
Legyen kedvességem visszhang a végtelen éjszakában.
Legyen megbocsátásom szikra a halványuló fényben.
Leteszem nehéz terheimet. Elengedem a fájdalmat. Abban a reményben, hogy a szeretet,
melyet továbbadtam, az egyetlen, ami megmarad.
Ne sírj hát értem. Amikor hajnalodik, s a nyüzsgő világ körülötted ébredez, csak tekints fel a csillagokra, melyek oly fényesen ragyognak odafent, s tudd: a szeretet karjaiban pihenek.
Az évszakok változnak, a világ megy tovább, de a szívedben sosem tűnök el igazán. Ott leszek a csendes fenyvesek közt suhanó lágy szellőben. Élő emlékként, ott, hol a napfény ragyog. Egy nevetésben, melyre váratlanul visszaemlékszel. Egy dallamban, amit dúdolsz, bár nem is tudod, miért. Ott leszek még veled, s búcsút suttogok.
Éltem eleget ahhoz, hogy tudjam, mi számít igazán. Nem az, amit építesz, vagy amit birtokolsz.
Hanem azok az emberek, akik mellett csendben ültél.
A jóság, amelyet úgy adtál, hogy senki sem tudott róla.
Ahogy megfogtad valaki remegő kezét. Az egyszerű szeretet, amelyet végig magaddal vittél. Nem félek attól, ami most következik.
Megbékéltem veled. Az úttal, ahogy van, s azzal, amerre tart.
Mindennel. Készen állok, Uram. Nincs már mit adnom, csak azt, amit már odaadtam. Teljes szívemből adtam.
Így távozik egy fáradt ember. Így távozik egy fáradt ember. Legyen a jóságom
visszhang az végtelen éjszakában.
Legyen a megbocsátásom szikra a halványuló fények között. Leteszem nehéz terheimet.
Elengedem a fájdalmat, abban a reményben, hogy a szeretet, amit továbbadtam,
az egyetlen, ami megmarad. Legyen a jóságom visszhang. A végtelen
éjszakában, a végtelen éjszakában – legyen a megbocsátásom a szikra. És a halványuló fény.
A halványuló fényben leteszem nehéz terheimet. Belépek a kegyelembe.
És a szeretet, amit továbbadtam,
az az egyetlen, amit magammal viszek.
Az egyetlen dolog, amit magammal viszek a csillagok közé.
Hagyjatok pihenni.
A tőlem telhető legjobbat adtam ennek az életnek.
A legjobbat. Nincs több könny, amit el kellene hullatni. A nyílt égbolt alatt.
A nyílt égbolt alatt. Készen állok. Készen állok.
Készen állok a repülésre. Nézd, végre eljött az időm,
és az út a végéhez ért.
Ne állj a síromnál, és ne sírj! Nem vagyok ott, barátom.
Ott vagyok gyermekeid nevetésében.
Ott vagyok egy idegen jóságában.
Ott vagyok a naplementében, amelynél megállsz, hogy gyönyörködj benne.
Ott vagyok minden szeretetben, amelyet a világnak adsz. Ott találsz meg engem.
Életed maradjon meg.
Ámen. Ámen. Ámen.
Egész életemben olyan dolgokat igyekeztem építeni, amelyekről azt hittem, örökké megmaradnak. Nehéz köveket cipeltem. Olyan csatákat vívtam, amelyeket nem mindig értettem. Ám ahogy a árnyak nyúlnak, és kezeim ereje fogyatkozik, kezdem belátni: minden emlékmű előbb-utóbb romba dől. Csupán egy fáradt vándor vagyok, utam végén. S amikor elérkezik a végső csend, semmit sem viszek magammal. Csak remélem, elég szeretetet hagytam magam után, amely visszhangozhat a sötétben. Ez az én megadásom. Ez az én végső imám. Ezer mérföldet jártam ezen a földön, minden szelet kergetve, bizonyítva saját értékemet. Kezeim megviseltek, csizmáim pedig még melegek a viharoktól, amelyeket átvészeltem születésem napja óta. Ám visszanézve a halványuló napra: a verseny véget ért, a futásnak vége. Régen féltem attól, hogy bezárul az ajtó. Azon tűnődtem, vajon mi értelme volt ennek a hosszú, oly hosszú útnak. De van egy csendes kegyelem abban, ha az ember elenged. Hagyni, hogy életem folyói egyszerűen csak tovább folyjanak. Amikor leszáll a csend, és a színpad kiürül, békére lelek az éjféli levegő lágy ölelésében. Legyen jóságom a visszhang a végtelen éjszakában. Legyen megbocsátásom a szikra a halványuló fényben. Leteszem nehéz terheimet. Elengedem a fájdalmat. Abban a reményben, hogy csupán a szeretet marad meg, amit másoknak adtam. Nőnek az árnyak, de én lehunyom a szemem. Nincs több kérdés, nincs több bölcselkedés. Ebbe az életbe beleadtam legjobb önmagamat. Barátaim, nektek adtam a szívemet. Kezeimet is nektek szenteltem, egészen a végig, a csillagok fénye alatt. Hadd pihenjek végre. Magam mögött hagyom azt a nőt, akit a legjobban szeretek. A gyermekeket, akiket felneveltem, s akiknek láttam a felcseperedését. A barátokat, akik mellettem lépdeltek ezen az úton. Követtem el hibákat. Vállalom őket, ahol csak lehetett. Jobb emberré próbáltam válni. Egy ember, ki értette: az élet rövid, a gyűlölet lesben áll, s a kedvesség az egyetlen, ami sosem érkezik túl későn. Legyen kedvességem visszhang a végtelen éjszakában. Legyen megbocsátásom szikra a halványuló fényben. Leteszem nehéz terheimet. Elengedem a fájdalmat. Abban a reményben, hogy a szeretet, melyet továbbadtam, az egyetlen, ami megmarad. Ne sírj hát értem. Amikor hajnalodik, s a nyüzsgő világ körülötted ébredez, csak tekints fel a csillagokra, melyek oly fényesen ragyognak odafent, s tudd: a szeretet karjaiban pihenek. Az évszakok változnak, a világ megy tovább, de a szívedben sosem tűnök el igazán. Ott leszek a csendes fenyvesek közt suhanó lágy szellőben. Élő emlékként, ott, hol a napfény ragyog. Egy nevetésben, melyre váratlanul visszaemlékszel. Egy dallamban, amit dúdolsz, bár nem is tudod, miért. Ott leszek még veled, s búcsút suttogok. Éltem eleget ahhoz, hogy tudjam, mi számít igazán. Nem az, amit építesz, vagy amit birtokolsz. Hanem azok az emberek, akik mellett csendben ültél. A jóság, amelyet úgy adtál, hogy senki sem tudott róla. Ahogy megfogtad valaki remegő kezét. Az egyszerű szeretet, amelyet végig magaddal vittél. Nem félek attól, ami most következik. Megbékéltem veled. Az úttal, ahogy van, s azzal, amerre tart. Mindennel. Készen állok, Uram. Nincs már mit adnom, csak azt, amit már odaadtam. Teljes szívemből adtam. Így távozik egy fáradt ember. Így távozik egy fáradt ember. Legyen a jóságom visszhang az végtelen éjszakában. Legyen a megbocsátásom szikra a halványuló fények között. Leteszem nehéz terheimet. Elengedem a fájdalmat, abban a reményben, hogy a szeretet, amit továbbadtam, az egyetlen, ami megmarad. Legyen a jóságom visszhang. A végtelen éjszakában, a végtelen éjszakában – legyen a megbocsátásom a szikra. És a halványuló fény. A halványuló fényben leteszem nehéz terheimet. Belépek a kegyelembe. És a szeretet, amit továbbadtam, az az egyetlen, amit magammal viszek. Az egyetlen dolog, amit magammal viszek a csillagok közé. Hagyjatok pihenni. A tőlem telhető legjobbat adtam ennek az életnek. A legjobbat. Nincs több könny, amit el kellene hullatni. A nyílt égbolt alatt. A nyílt égbolt alatt. Készen állok. Készen állok. Készen állok a repülésre. Nézd, végre eljött az időm, és az út a végéhez ért. Ne állj a síromnál, és ne sírj! Nem vagyok ott, barátom. Ott vagyok gyermekeid nevetésében. Ott vagyok egy idegen jóságában. Ott vagyok a naplementében, amelynél megállsz, hogy gyönyörködj benne. Ott vagyok minden szeretetben, amelyet a világnak adsz. Ott találsz meg engem. Életed maradjon meg. Ámen. Ámen. Ámen.
Phong cách âm nhạc
Country

Bạn có thể thích

Bìa bài hát Die letzte Kriegerin (Dschingis Khan) 39 Banjo b II
v6 Wild

Được tạo bởi Rüdiger Großer Với Suno AI

Bìa bài hát мій дім 4 клас
v4.5

Được tạo bởi Марина Єрмоленко Với Suno AI

Bìa bài hát Actuar la canción
v6 Mini

Được tạo bởi ZTINGERIK OFICIAL Với Suno AI

Bìa bài hát Ella y...
v4.5

Được tạo bởi Roberty Blandino Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát Janka Pácinban
v4.5

Được tạo bởi Dienes László Với Suno AI

Bìa bài hát Пан банячек
v4.5

Được tạo bởi Влад Воронин Với Suno AI

Bìa bài hát Egy Hajban Evezünk
v6 Mini

Được tạo bởi Fülöp Bálint Với Suno AI

Bìa bài hát Élet
v6 Mini

Được tạo bởi István Papp Với Suno AI