Bonyolult

Nem minden szerelem múlik el a csendben,
Amúgy sem akarom, hisz ott lángolsz bennem.
Hiába mondom, hogy már nem fájna nekem,
Ha minden egyes éjjel hozzád húz szívem.

Emlékszem, mikor még minden oly szép volt,
Szívemhez adtam neked automata géppisztolyt.
Hittük, a világ mindig kettőnkről szólt,
Nem eshet kapcsolatunkon semmilyen bűnfolt.

Annyi mindent mondtunk, amit nem kellett volna,
Annyi könnyet ejtettünk, amikért senki nem szólna.
Te büszkeségből mentél, én dacból maradtam,
Pedig minden egyes percben utánad hevesen kapartam.

Azt mondtuk, hogy mindent mindig megbeszélünk,
Hogy bármi jön az életben, mi attól nem félünk.
És mikor jött a vihar, megfogtad a kezem,
Egyből rájöttem, mire adtam én a fejem.

Lehet, hogy hibáztam, de sosem hazudtam,
Ha kellett, érted százszor leborultam.
Most már erősebb vagyok, mint amilyen voltam,
De nélküled a boldogság olyan, mint a leghalkabb szólam.

Gyere vissza, amíg ég bennünk a láng,
Amíg nem szakít ketté végleg ez a bűnös világ.
Beszéljünk meg mindent, ami bennünk maradt,
büszkeségünk helyett hidd el, több a szeretet, ami nap mint nap akadt.

Mert én még visszavárlak, bármit hoz az élet,
Hiába vagyok erős, belül összetépek.
Ha egyszer újra itt leszel, nem engedem a kezed,
Mert száz másik ember közt is én vagyok, ki soha nem feled.

Tudod, én nem vagyok az, aki könnyen feladja,
Aki egy rosszabb napon a másikat elhagyja.
Én inkább százszor harcolok, ha van még miért,
Mert nem cserélek éveket, boldogságot egy éjért.

Nem kell tökéletesnek lenned, csak maradj velem,
Ha összedől a világ, majd fogd meg a kezem.
Ha fáj valami, mondd el, ne nyeld le a szavakat,
Mert a kimondatlan érzés a legrosszabb akarat.

Nem akarok új arcot, új nevet, új mesét,
Nem akarom mással megélni a helyedért a cserét.
Én veled akarok mindent, a legrosszabb napokat,
Mert a szerelem nehéz és rengeteg áldozat.

Ha most hallanád, amit a szívem neked mondana,
Talán a kettőnk története most biztos máshol tartana.
Nem kérek örökkét, csak egy őszinte esélyt,
Adj nekem szerelmet, és kapsz cserébe reményt.

Gyere vissza, amíg ég bennünk a láng,
Amíg nem szakít ketté végleg ez a világ.
Beszéljünk meg mindent, ami bennünk maradt, büszkeségünk helyett hidd el, több a szeretet, ami nap mint nap akadt.

Én még visszavárlak, bármit hoz az élet,
Mert minden dobbanásban ott van még a képed.
Lehet, hogy a sorsunk már másfelé vezet,
De senki nem lesz, mint én, aki örökké szeret.

És ha egyszer megkérdeznéd, hogy szeretlek-e még,
Csak nézz bele a szemembe, ott lesz a válasz rég.
Mert vannak, akik elmennek, de bennünk maradnak,
És vannak szerelmek, amik, ha kell, ha nem, értünk halnak.

Gyere vissza, amíg ég bennünk a láng,
Amíg nem szakít ketté végleg ez a bűnös világ.
Beszéljünk meg mindent, ami bennünk maradt,
Büszkeségünk helyett hidd el, több a szeretet, ami nap mint nap akadt.