Kinek fáj, mikor már nem leszek

[1. versszak]
Ha egyszer csend lesz ott, ahol most még én vagyok,
s az üres szobában nem halljátok a hangom,
ne keressétek szemem a régi képeken,
csak őrizzetek meg egy halk emléket rólam.
Ha majd a reggelek nélkülem ébrednek,
és a régi emlékek könnyeket ébresztenek,
talán majd eszetekbe jut egy régi mosoly,
egy ember, aki szeretett, bár nem mondta mindig jól.
[Refrén]
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Ki őrzi meg utánam a csendemet?
Ki mondja majd, hogy „hiányzol nekem”,
ha már csak egy fénykép néz vissza csendesen?
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Talán akkor értitek meg, mennyit ér egy ölelés.
Mert amíg itt vagyunk, olyan könnyű elfeledni,
hogy egyszer mindenkitől el kell majd köszönni
.
[2. versszak]
Ne sírjatok értem, ha eljön egy este,
inkább nevessetek azon, mi szép volt régen.
A polcon maradt dolgaim ne legyen fájdalom,
legyen csak egy emlék egy régi vasárnapon.
És ha majd tavasszal kinyílik egy virág,
gondoljatok rám, amikor illata hozzátok száll.
Mert talán nem az hal meg, akit elengedünk,
hanem csak az, akit többé már nem emlegetünk.
[Refrén]
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Ki őrzi meg utánam a csendemet?
Ki mondja majd, hogy „hiányzol nekem”,
ha már csak egy fénykép néz vissza csendesen?
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Talán akkor értitek meg, mennyit ér egy ölelés.
Mert amíg itt vagyunk, olyan könnyű elfeledni,
hogy egyszer mindenkitől el kell majd köszönni.
[Híd – nagyon halk, szinte suttogva]
Ha te maradsz, kérlek, ne nézz hátra félve,
élj tovább helyettem is, ha fáj az emléke.
Ne legyen a könnyed az utolsó szavam,
csak annyit mondj: „Szerettünk... és velünk maradtál.”
[Utolsó refrén]
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Most még itt vagyok… hát fogjátok meg a kezem.
Mondjátok ki ma azt, amit holnap késő lehet,
hogy szeretlek… hogy számítasz… hogy fontos vagy nekem.
Kinek fáj, mikor már nem leszek?
Most kérdezem, amíg még felelhetek:
ha egyszer csak emlék leszek köztetek,
emlékezzetek rám úgy, ahogy szerettem.
[Outro – zongora]
És ha egyszer elcsendesül körülöttem a világ,
ne a hiányomat őrizd…
hanem azt a szeretetet,
amit itt hagytam rád.