Magam vagyok sorsom ura, S lelkem hajóján kapitány

Az éjből mely úgy húl főlém mint földtekére zöld pókol... Bármely Istent csak állok én lelkemért mely még nem hajol. Az élet ökle letepert, S nem jajjgattam vergödve, nem. A véletlen dorongja vert, S véres de büszke még fejem. Túl a harag S könnyek honán csak a homály borzalmas vár. Évek fenekednek reám, de gyávának egy sem talált. Nem baj ha szük a kapú S ha a tekercs bármit ró ki rám; Magam vagyok sorsom ura, S lelkem hajójának kapitánya!