Hetven felé a Keszi Zoli

Cím: Hetven felé a Keszi Zoli**

**Versszak 1**
Hetven felé a Keszi Zoli
Nem rohan már, csak mosolyog
Kicsit recseg már a régi térd
De fejben még mindig ezernyi tervért él

Emlék íze a kiskocsmában
Első gitár egy szűk szobában
Száraz bor és a régi dalok
A múltból néznek vissza az arcok

**Refrén**
Hetven felé a Keszi Zoli
Az idő megy, de a szíve nem kopik
Ráncok mögött még szikrázik a fény
Nem zárja le az utolsó regény

Hetven felé, de még úton van
Kicsit lassabban, kicsit halkan
De amíg dobban benne ez a szív
Addig minden perc egy új motívum, ami hív

**Versszak 2**
Régi szerelmek, nagy viták
El nem küldött, gyűrt levelek sorát
Kocsmapultnál pár régi cimbora
Nevetnek még ma is a rég’ kimondott szóra

Elrontott út, pár vakvágány
De ő tudja már: ez volt az álmok ára tán
Nem cserélné másnak sorsát
Minden tévedésből épült fel a horizontját

**Refrén**
Hetven felé a Keszi Zoli
Az idő megy, de a szíve nem kopik
Ráncok mögött még szikrázik a fény
Nem zárja le az utolsó regény

Hetven felé, de még úton van
Kicsit lassabban, kicsit halkan
De amíg dobban benne ez a szív
Addig minden perc egy új motívum, ami hív

**Bridge**
Volt, hogy hitte, minden véget ér
Ha egy álom elszáll, újabb útra kél
Rátalált magára százszor és megint
Ha ledőlt egy vár, csak felállt odabent megint

Tudja már: az idő nem ellenfél
Csak egy vándor, aki mellé szegődött rég
S ha egyszer szól a nagy zenekar
Ő is feláll, s a múltból énekel majd halkan

**Versszak 3**
Unokák kézben, halk mesék
Esti lámpafényben új történetek szövődnek még
Benne ott a régi vagány srác
Csak a türelme nőtt meg, s kevesebb a határ

Ha visszanéz, nem bánja már
Hogy néha túl gyorsan fordult a világ
Mert minden nap egy ajándék lett
Hetven felé megérti az ember, mit jelent a szeretet

**Refrén**
Hetven felé a Keszi Zoli
Az idő megy, de a szíve nem kopik
Ráncok mögött még szikrázik a fény
Nem zárja le az utolsó regény

Hetven felé, de még úton van
Kicsit lassabban, kicsit halkan
De amíg dobban benne ez a szív
Addig minden perc egy új motívum, ami hív

**Outro**
Hetven felé, s ha majd egyszer
Távolról szól rá a végtelen tenger
Nevetve mondja: „Szép volt, ennyi!
De ha lehet, még egy dalt hadd kezdjek el inni.”