Aroma

fehér póni, ki a lovasod hátrafelé ülve,
hátra felé vágva sapkáját,
ősszel és lárvahold alatt, szétfütyülve különös gond maradt

fekete
szemébe mártva a tájat
megcsonkítva uzsorásak

bolond arcok a csontpatakba,
törpe királynak visszaadva

tenyérbe karcol új életvonalat,
a régi éjjé lett
hullámzó hangok és szöges szavak
van aki nem téved

hogy vacog álom, hogy fázik
kigombolja hasát
hadd lássák beleit, nem titkolja
nincs aki megáld

hó csatakot ver fel, buckák közé köpi,
minden pirosát
majd lebukik rólad, te árva leszel
nincsen aromád