Lời bài hát
Felébredt álmából s körülnézett,
új fény ragyogott, hívta, kérte,
jöjj tündér, arany sugárba kelj,
hisz szól a harsona, madarak éneke.
Fehér leplét eldobta a táj,
még nyílt sebként tátong
a tél sebe, és fáj, de tűri némán,
ki a fagy verte harcok kínját élte át.
Ott voltam én is, hol remegő fogak közt
sziszegve születtek a szavak,
kémények füstjén kelt szárnya az ég felé,
minden sóhaj, minden szívdobbanás.
De ébred már, titokban rám kacsint,
Nap sugarát rejti takarom alá, s én,
oly lustán nézem a felhők között a kéket,
a sok-sok szürke, sötét nap után.
Minek csírája bomlik a lélek szerelmes talaján?
Talán a vágyak nyugvó magjai nyújtóznak,
egy új éltető Nap után, mikor madárdal kelti
a hajnalt, s lágy szellő dúdol egy halk melódiát?
Már bennem ébred a tavasz, ereimbe száguld,
minden sejtet felráz álmából, hisz most ébredni kel,
bennem új dalt énekel, mi egy sóhajjal szárnyal,
messze-messze a tisztább, kékebb ég felé.