A KIS KARÁCSONYFÁM

1139

Nhạc được tạo bởi Ákos Gyulai bằng Suno AI

A KIS KARÁCSONYFÁM
v4

@Ákos Gyulai

A KIS KARÁCSONYFÁM
v4

@Ákos Gyulai

Lời bài hát
De szeretnék újra olyan kicsi lenni,
Mint kis karácsonyfám, újra gyermek lenni.
Gyermekként átélni gyönyörű emlékét,
Igazi gyermekként Karácsony estéjét.

Szeretném megélni, újra azt a csodát,
Ahogyan a család várta a Jézuskát.
Mikor hat gyermek, a csengő hangját leste,
Pirosló ég alját kacagva figyelte.

Ilyenkor, sötétben megnyílik az ég alja,
Átrepüljön rajta angyaloknak hada,
Hogy Ég szeretetét a fölre szétterítsék,
Jézus születését örömmel hirdessék.

Égből érkezett meg a sok ajándékunk,
Angyalok keresték az ősi lakásunk.
Szeretetet hoztak, szeretet melegét,
Karácsonyfánk alá mindig azt helyezték.

Amikor megszólalt piciny csengő hangja,
Halkan hívogatott, megjött a Jézuska.
Ott állt karácsonyfa, rajta égő gyertyák,
Rohantunk gyerekek, csodáltuk a szép fát.

Gyermeki boldogság, ennyi gyönyörűség,
Ma is él szívemben, az ezernyi emlék.
Drága szüleimnek szemében a könnycsepp,
Akkor nem sejtettem, ez örök üzenet.

Így volt ez nálunk is, mikor felnőtt lettem,
Karácsony estéjét én is megkönnyeztem.
Együtt a kis család, emléket ébresztett,
A régi képekhez szép újakat festett.
.
Ma ősz fejjel tudom, van olyan szeretet,
Van olyan boldogság, amely megkönnyeztet.
Szeretet gyöngyei, ezek a kis gyöngyök,
Kicsiny karácsonyfám csodákat felköltött.
Phong cách âm nhạc
Latin Folk, Nostalgia, Baritone, 60-80 BPM

Bạn có thể thích

Bìa bài hát Nuestro Secreto Sagrado
v4

Được tạo bởi Jose do Carmo Carile Với Suno AI

Bìa bài hát Două nume, o familie
v4

Được tạo bởi Andreea Với Suno AI

Bìa bài hát Die letzte Kriegerin (Dschingis Khan) 26 VII
v4

Được tạo bởi Rüdiger Großer Với Suno AI

Bìa bài hát María tu que conoces mis noches
v4

Được tạo bởi Raaplp Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát Pescadería Alina original
v4

Được tạo bởi Francisco Luján (bahianet1) Với Suno AI

Bìa bài hát Vinte e Cinco Lado a Lado
v4

Được tạo bởi Debora Silva Với Suno AI

Bìa bài hát Con Amabilidad
v4

Được tạo bởi Danny Williams Valdebenito Solis Với Suno AI

Bìa bài hát Claro nueva version
v4

Được tạo bởi Alvaro Valiña Với Suno AI