Lời bài hát
(Verze 1)
Hajnal szél fúj a dombok közt,
Mikor ébred a házunk fölött a Nap,
Luna nevet, s a világ is szebb,
Ha látom, hogy boldog, az szívembe kap.
Anita főz, és a ház illata,
Mint tenger sörhabbal és szerelemmel,
Ez az én kikötőm, az otthonom,
Hol a vihar is táncol a zenémmel!
(Refrén)
Mert otthon a szívem, nem kell más,
Csak ők ketten, a fény, s a varázs,
Ha dől is a világ, ők fognak át,
Luna mosolya mindent visszaad!
Hej-hej, dalol a szél,
Hej-hej, ez az én mesém,
Hej-hej, Anitával élnék száz éven át!
(Verze 2)
Volt már, hogy a tenger vitt messze,
De a szívem haza hívott újra,
Mert ahol ők vannak, ott az ég,
Nem kell többé térkép, vagy iránytű, csak Luna.
Esténként bor, s pár halk gitár,
A konyhában nevetés és fény,
Anita rám néz — s a szív megáll,
Ilyenkor érzem: ez az én zeném!
(Refrén)
Mert otthon a szívem, nem kell más,
Csak ők ketten, a fény, s a varázs,
Ha dől is a világ, ők fognak át,
Luna mosolya mindent visszaad!
Hej-hej, dalol a szél,
Hej-hej, ez az én mesém,
Hej-hej, Anitával élnék száz éven át!
(Bridge)
Ha egyszer elcsendesül minden dal,
Ők lesznek a csendben is hang,
A szeretet hajója ringat tovább,
Nem sodor el többé semmilyen vihar!
(Refrén – finálé)
Mert otthon a szívem, nem kell más,
Csak ők ketten, a fény, s a varázs,
Ha dől is a világ, ők fognak át,
Luna mosolya mindent visszaad!
Hej-hej, dalol a szél,
Hej-hej, ez az én mesém,
Hej-hej, Anitával élnék száz éven át!