Fogom a tél kezét

Fogom a tél kezét

Bámulok a tél szemébe,
mint kisgyerek ki elveszett,
kit fagyos szélkarjával megfog,
és egy elveszett világ felé vezet.

Abba a világba csak én vagyok,
minden perc egy jégvirág,
szikrázó szirma a múló idő,
ott nyílnak az apró csodák.

….és megfogom a tél kezét,
tenyerembe úgy olvad el,
ahogy szívembe olvad a szeretet,
a múlt mogorva képeivel.

Elfeledett álmok élnek újra,
s a sötét este szeme felragyog,
jég fedte úton, mint koldus jobbágy,
a tél kezét fogva, egyedül ballagok.