A LELKED TÜKRE

1054

Nhạc được tạo bởi Ákos Gyulai bằng Suno AI

A LELKED TÜKRE
v4

@Ákos Gyulai

A LELKED TÜKRE
v4

@Ákos Gyulai

Lời bài hát
Gyakran szerettem a szemedet keresni,
Ebben a tükörben nyugodtan pihenni.
Végtelen volt tenger, ezer csodájával,
Benne fürdött a Nap, fénylő sugarával.

Játszadozott a fény, odabent tükörben,
Együtt táncolt mindig lelked szépségével.
Csodás volt fényjáték, s a fény ölelése,
Mámoros szép álom, álom tündöklése.

Álomba ringatott, lelkem simogatta,
Lelkem háborgását, mindig megnyugtatta.
Tükörben szivárvány, csoda volt az nékem,
Honnan volt e szépség, azóta is kérdem.

Ebben a tükörben oly sokszor kutattam,
Magamat figyeltem, mindig téged kaptam,
Ott ragyogott benne mindig a szivárvány,
Fényes csillogása ritkán volt halovány.

Most akad a tollam, nem szeretné írni,
Inkább lenne kedve keservesen sírni.
Összetört e tükör, szilánkokra esett.
Benne a szivárvány holtan összeesett.

Kegyetlen az este, felnézek az égre,
Milliónyi csillag ott táncol a fényre.
Mintha integetne, mintha vigasztalna,
Fényes csillagszekér szélvészként suhanna.
Phong cách âm nhạc
Opera, emotional, gentle voice, 60-80 BPM

Bạn có thể thích

Bìa bài hát حلا جسمك
v4

Được tạo bởi القلم الازرق Với Suno AI

Bìa bài hát FBMaz mulató
v4

Được tạo bởi kis zsaru official Với Suno AI

Bìa bài hát Dil da jaani
v4

Được tạo bởi Jass Singh Với Suno AI

Danh sách phát liên quan

Bìa bài hát Hubert001
v4

Được tạo bởi Wolfgang Halal Với Suno AI

Bìa bài hát finale spettacolo
v4

Được tạo bởi ASD ARTEMIDE Danza Orientale Egiziana Với Suno AI

Bìa bài hát LUDZIE O WIELKICH SERCACH
v5

Được tạo bởi slawomir Với Suno AI

Bìa bài hát Pandamaci
v4

Được tạo bởi Flóra Szabó Với Suno AI