A SZÉL S A SZELLŐ

Hallgatom a szél zenéjét,
Szellő játszik a húrokon.
Zenéli élet meséjét,
Suttogja édes dalokon.
A régi időkről penget,
Foszlányokat kavar a szél.
A múlt húrjai remegnek,
Dalolnak, míg az ember él.
A dal szomorú és vidám,
Hegedűként sír, vagy nevet.
Ilyenkor megszólal imám,
A szél együtt suttogja velem.
Társra leltem én a szélben,
Ha jő tavasz, már ott kopog.
Kíséri őt a testvére,
Szellő barátom, s mosolyog
Szellő zenéje nyugtató,
Bejárjuk egyótt csúcsokat.
Bármily nehéz a kaptató,
Keressük újabb célokat.