Kóbór vándor

Mikor elindultam szép hazámból,
nem tudtam, hogy ily soká leszek távol,
űzött, hajtott pezsgő vérem,
jöttem, mentem nyáron s télen.
Éretlen ifjúként indultam az útnak,
bensőmben folyton indulatok dúltak,
hódítanom kellett, elhagyni a múltat,
élményekre cserélni ifjonti búmat.
Kellett, hogy mindent újnak lássak,
folyton más hegycsúcsokat másszak,
tudjam, mit tartogat nekem a világ,
nyílik-e szívemben különleges virág.
Vándorlásaim során sok helyen jártam,
az igaz tudást, megvilágosodást vágytam,
hamis álcák mögött kerestem, mi valós,
az univerzum a válasszal nem is maradt adós.
Lassan ismét útnak indulok, itt hagyom e hazát,
messzi idegenben vár a sok új barát,
nem hagyok mást hátra csak egy rózsaszálat,
mire tán` felakasztom egyszer a tarisznyámat.