Artúr és apa nyári szünete

Hajnalban indulnak, még friss a levegő,
Apa és Artúr, a vizsla, együtt lép elő.
Rétre mennek, futnak, szabad a határ,
napfényben fürdenek, ez az igazi nyár.
Apa és Artúr, mint a szél suhan,
kalandra éhes, vidám kis csapat.
Bárhol járnak, lábuk nyomot hagy,
a nyári szünet örökké megmarad.
Patakparton hűsölnek, vízbe lép a mancs,
Artúr pancsol boldogan, a nyár nekik kaland.
Apa nevet, hajít egy botot messzire,
Artúr utána rohan, a napfény körbeveszi.
Apa és Artúr, mint a szél suhan,
kalandra éhes, vidám kis csapat.
Bárhol járnak, lábuk nyomot hagy,
a nyári szünet örökké megmarad.
Este tábortűznél, csendes a világ,
Apa mesél Artúrnak régvolt napokat.
Vizsla figyel, fáradt, de boldogan,
kalanddal telt meg szívük, tele az éjjel varázslattal.
Apa és Artúr, mint a szél suhan,
kalandra éhes, vidám kis csapat.
Bárhol járnak, lábuk nyomot hagy,
a nyári szünet örökké megmarad.
Nyár végén hazatérnek, de szívükben él,
minden nap és minden perc, mi együtt volt oly szép.
Apa és Artúr tudják, jön még sok nyár,
de ez a szünet örökké ott ragyog, mint egy tiszta sugár.
Apa és Artúr, mint a szél suhan,
kalandra éhes, vidám kis csapat.
Bárhol járnak, lábuk nyomot hagy,
a nyári szünet örökké megmarad.