Várj

[Aria]
Nem kérem, hogy maradj, ha már indulni készülsz.
Én tartom még a helyedet a vacsoránál.
A késed mellé tettem a kis porcelán madarat,
amelyiknek letört a csőre tavaly tavasszal.

Te azt mondod: „Elég.”
Én azt mondom: „Még nem.”

Még nem, még nem — felelj nekem!
Meddig tart egy búcsú, ha senki sem mondja ki?
Még nem, még nem — mondd meg nekem!
A szívem úgy tesz, mintha nem hallaná.

Én őrzöm a kulcsot, amelyik semmihez sem illik,
és tudom, hogy te nevettél, amikor ezt bevallottam.
Most is nevethetsz; én nem fordulok el.
A nevetésed nélkül a mondat félbemarad.

Te azt mondod: „Indulj.”
Én azt mondom: „Várj.”

Várj!

Ha egyszer visszatérsz, ugyanott találsz majd engem,
a székem támláján a sáladdal, rendesen összehajtva.
Nem kérek ígéretet, nem kérek választ,
csak azt, hogy még egyszer mondd ki: „Várj.”

Még nem, még nem — felelj nekem!
Meddig tart egy búcsú, ha senki sem mondja ki?
Még nem, még nem — mondd meg nekem!
Én nem kérem, hogy maradj.
Én csak nem indulok el.