Az erdő

Az erdő szíve

Az erdő mélyén csend lakik, hol moha nő és ág hajlik, madárdal száll a lombokon, mint titkos szó egy dalban ott.

A fák között a fény bolyong, mint álom, mely még visszajön, a gyökerek közt élet lüktet, s minden levél egy verset küld meg.

Szarvas lép át a reggelen, szeme tükrében ősi rend, róka suhan, mint árny a fűben, s a szél mesél a tölgyek üdén.

Gombák nőnek, neszek kelnek, a csendben millió szív dobban, az erdő él, s nem kér semmit, csak hogy figyelj rá nyitottan.

Ha belépsz, hagyd kint a zajt, a rohanást, a városi bajt, mert itt az idő lassan jár, s minden perc egy csoda már.

Az erdő szíve dobog benned, ha hallgatod, megérted: rend van, s míg él a lomb, a gyökér, a fény, az ember is része e titoknak még.