Kereskedelem

(1. versszak)
Reggel nyolc, kávé keserű,
bejön a néni, néz rám szigorú.
„Drágám, ez miért ilyen drága?”
– kérdi, majd rám vágja a táskát.
A bácsi mögötte ordít már,
hogy húsz éve itt vásárol talán.
De most az ár nem olyan szép,
„bezzeg régen minden olcsóbb, és jobb volt, hé!”

(Refrén)
Állandóan veszekednek, mindig van balhé,
ha nyugodt nap kéne, hát az álom maradnék.
Tízes, húszas, mind nagycímlet,
apró meg persze soha nincsen.
És jön az antiszoc brigád,
mindenki morcos, mindenki fáradt.
Ez itt a munkahelyi szimfónia,
üvöltés, sóhaj, meg irónia!

(2. versszak)
„Kisfiam, nincs apróm, csak húszezresem,
ne haragudj, oldd meg, te vagy a rendszer.”
Előttem kígyózó hosszú sor,
mögöttük düh, ami folyton forr.
Az egyik ordít: „Nem jó a blokk!”
A másik mondja: „Ez nem is az, amit akartam, hopp.”
Közben a kolléga se segít,
csak a telefonját nyomogatja megint.

(Refrén)
Állandóan veszekednek, mindig van balhé,
ha nyugodt nap kéne, hát az álom maradnék.
Tízes, húszas, mind nagycímlet,
apró meg persze soha nincsen.
És jön az antiszoc brigád,
mindenki morcos, mindenki fáradt.
Ez itt a munkahelyi szimfónia,
üvöltés, sóhaj, meg irónia!

(Híd)
Ha egyszer nyernék a lottón,
felmondanék hangosan, mikrofonon.
„Kedves vevő, mostantól nincs több stressz,
nyaralni megyek, és majd mást szívtok, yes!”

(Záró refrén)
De addig marad a veszekedős show,
a nyugdíjas ninja, a mindent-tudó.
A húszezresből visszaadni nincs pénz,
és minden nap ugyanaz a szép színjáték.
Állandó cirkusz, nincs harmónia,
ez itt a munkahelyi szimfónia!