Dávid

Tíz éve volt, hogy útnak indult,
A hátán álom, a szívében múlt.
Otthont hagyott, de vitt egy hangot:
Egy anya szavát – erőt, titkot.

Idegen parton kelt minden reggel,
Black Sheep kávé a hideg csenddel.
Néha elfáradt, néha megingott,
De egy hang belül mindig ringatott.

Refrén
Dávid ment, s az anyja hitte:
„Bárhol jársz, fiam, van benned minden.”
S ha néha elbukott, ő ott volt csendben,
A hang, mit szíve hordozott benn.
Anglia távol, de a szív közel,
Ő mindig a fia maradt – mindenek felett.


Estéken át tanult fáradt szemmel,
The Open University– hittel, tettel.
Diplomát szerzett, nem adta fel,
Minden vizsgánál ott volt a „lesz még jobb” jel.

Jött Alex, és tényleg ott volt mindig,
Nem csak beszélt – rá számíthat mindig.
Majd egy reggel kézbe vette levelét –
„Brit állampolgár” – ott állt a nevén.

Refrén
Dávid ment, s az anyja hitte:
„Bárhol jársz, fiam, van benned minden.”
S ha néha elbukott, ő ott volt csendben,
A hang, mit szíve hordozott benn.
Anglia távol, de a szív közel,
Ő mindig a fia maradt – mindenek felett.


Most J.L.L, öltöny, számok, tárgyalás,
De szívében él még a régi varázs.
Egy fagyos este, egy meleg szó:
„Menni fog, fiam” – és azóta is szól.
Dartford lett most már az új hazája,
Alex családja – otthon meleg fája.
Nem csak egy hely, de szívből adott tér,
Ahol már nem csak vendég – hanem része is él.


Most dalt visz haza – nem csak szavakat,
Hanem hála száll, mi szívből fakad.
S ha bárki kérdi, ki tartotta meg,
Egy anya volt, ki szívébe lehelt hitet.
Bár brit papír mond mást talán,
Ő mindig a fia marad – ott, ahol vár az anyám.