apró tévedés

Élménydús nap végén, a kanapé puha ölében,
Két jóllakott cica hevert egymás közelében.
Nem szóltak sokat, csak közelebb bújtak,
Karok a karba, egymásnak simultak.

Nem fogva tartottalak,
csak marasztalt a kezem.
Ő fejezte ki helyettem,
amit kimondani nem mertem.

Lassan közelebb, egyre közelebb,
Egy-egy érintés többet is jelentett.
Egy ölelés itt, egy sóhaj amott,
S a baráti határ bizony megingott.

Nem fogva tartottalak,
csak marasztalt a tenyerem.
Ő fejezte ki helyettem,
amit kimondani nem mertem.

Már épp az ágy felé készültek volna,
mikor a macskafiú keze — ó, balga! —
egy pillanatra bizony rossz helyre tévedt
s két puha dombocskát ért teljes tenyérrel.

Nem fogva tartottalak,
csak marasztalt a tenyerem.
Ő fejezte ki helyettem,
amit kimondani nem mertem.

Úriemberhez méltatlan volt, mit tett hirtelen,
S a kéjenc szívébe költözött a fura tisztelet.
Ott állt zavartan piruló pofával,
Egy régi-új vággyal és egy újfajta morállal.

Egy röpke pillanat, nem több, nem kevesebb,
Macskamancs állt meg egy kellemes helyen.
Nem markolta, nem volt komoly a szándék,
Talán csak egy tenyérnyi kis kaland még...

Nem fogva tartottalak,
csak marasztalt a tenyerem.
Ő fejezte ki helyettem,
amit kimondani nem mertem.

Nem fogva tartottalak,
csak marasztalt a tenyerem.
Ő fejezte ki helyettem,
reggelre mégis tapírrá lettem…