Te és én

Kétezeröt nyarán történt minden,
Siófokon dolgoztam a Balaton mellett.
A családoddal érkeztél nyaralni csendben,
És egy pillanat alatt megváltozott az életem.

Amikor megláttalak, megállt az idő,
Beragyogta a napot a mosolyod.
A nyári esték csillagai alatt,
Már tudtam, hogy egyszer a feleségem leszel.

Refrén

Mónika, te vagy az álmom valóra válva,
A szívem minden dobbanása hozzád talál ma.
Volt vihar és csend, könny és remény,
De a szerelmünk erősebb lett az évek peremén.

Mónika, te vagy az otthonom, a fény,
A legszebb történet, amit nekem írt az ég.
Kéz a kézben járunk, bármerre visz az út,
És minden nap hálát adok, hogy rám találtál akkor, ott.

2. versszak

Kétezerhatban kezdődött közös életünk,
Augusztus tizenkilencedikén örökre összekötött minket a szívünk.
A Nokia gyárban dolgoztunk együtt,
És Görögország napsütése őrzi első közös nyaralásunk emlékét.

Voltak romantikus pillanatok, hosszú éjszakák,
És néha viharos napok, nehéz csaták.
De a szerelem mindig utat talált,
És minden próba csak közelebb hozott hozzád.

Refrén

Mónika, te vagy az álmom valóra válva,
A szívem minden dobbanása hozzád talál ma.
Volt vihar és csend, könny és remény,
De a szerelmünk erősebb lett az évek peremén.

Híd

Kétezertízben megérkezett az élet ajándéka,
Linett mosolyában ragyogott minden álmunk fénye.
Majd Hildesheim felé vitt minket a sors,
Egy jobb élet reményében indultunk el akkor.

Sok küzdelem, sok álmatlan éj,
De együtt minden akadály kisebbnek tűnt még.
Ma büszkén nézek rád, amerre csak jársz,
Szerető feleség, csodálatos anya vagy.

Utolsó refrén

Mónika, te vagy a társam, a legjobb barátom,
Aki mindig mellettem állt minden világon.
Már olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja,
Két összetartozó lélek egy közös csodába zárva.

Ha egyszer véget ér majd minden út,
A szívemben akkor is ugyanúgy ragyogsz.
Mert azon a nyáron, Siófokon tudtam már régen,
Hogy te leszel az egyetlen, az örök szerelmem.