FL

707

เพลงที่สร้างโดย Niki ด้วย Suno AI

FL
v4

@Niki

FL
v4

@Niki

เนื้อเพลง
Viccből regisztráltam, csak egy kattintás,
Egy badús társkereső, semmi komoly, semmi ámítás.
Azt mondtam: „na jó, ez csak játék lesz”,
Nem tudtam, hogy közben az életem változik meg.
Jött egy rendezvény, pörgés, rohanás,
Szó se fért közénk, csak zaj és villanás.
Koszos ruhában, pinyá koládá rajtam szanaszét.
Kolbászba haraptam… hát ez volt számodra az első kép.
(Refrén)
És te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
Viccből indult, de örökre lett nekem.

Másnap visszajöttél, egy plüss szmájli a kézben,
Azt mondtad: „ezt nyerted” – és mosolyod lett a minden.
Ott kezdődött el valami igazán,
Egy történet, ami nem ér véget talán.
Először nálam, nagyi, gyerekek körül,
Minden olyan furcsa, mégis mindenki örül.
És mikor elköszöntünk, csend lett hirtelen,
Az első csókunk… és megállt a végtelen.

És te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
Viccből indult, de örökre lett nekem.

Gyerekmentes nap? Na persze, álmodunk,
De tetőt javítunk vagy kocsit szerelünk.
Romantika helyett csavar meg kalapács,
De veled még ez is a legszebb varázs.
Egy év se kellett, és együtt élünk már,
Küzdünk a jövőért, bár néha nehéz az út talán.
De tudom mélyen, nincs bennem kétely,
Te leszel az, ki mellett minden célom végbe ér.

A gyermekeim apja, a társam, a minden,
Aki mellett otthon vagyok minden egyes percben.
Nem tökéletes, de pont így szép,
Mert veled minden nap egy új remény.

Mert te már akkor tudtad, amit én még nem,
Hogy egyszer majd együtt dobban tiéddel a szívem.
Életem szerelme, itt vagy már velem,
És veled élem le az egész életem.

Viccből indult… egy mosollyal talán,
És most már tudom – te vagy az igazán.
Szeretlek Fenes Gergő!
รูปแบบของดนตรี
Pop, Techno, Pop Rap, Romantic, emotional, future, night-lovingscene, Female Voice

ที่คุณอาจชอบ

คัฟเวอร์เพลง Paper Train
v4

สร้างโดย Zaimi Harun ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง Tide of Wrath
v4

สร้างโดย Viktor Sámuel JOUTEUX ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง Marina
v4

สร้างโดย Tristan Sheese ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง Livcos Last Song
v4

สร้างโดย Liv Cos ด้วย Suno AI

เพลย์ลิสต์ที่เกี่ยวข้อง

คัฟเวอร์เพลง Corazón Digital
v4

สร้างโดย Yurianis Mendoza ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง A Kárpát - medencében
v4

สร้างโดย Alexander Tajthy - Hayos ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง Mamã zungueira
v4

สร้างโดย ARMELI KATLI ด้วย Suno AI

คัฟเวอร์เพลง فخر الزاجل والاتحاد
v4

สร้างโดย وسيل عقيل ด้วย Suno AI