Búcsú

Harminc év egyetlen szóban,
annyi reggel, annyi éj.
A falakon régi képek,
mind azt mondják: itt voltunk még.
Egy csésze áll az asztalon,
mint annyiszor régen már,
de most csend ül minden szóra,
és a szívem hazavár.

Nem azért megyek el, mert nem szeretlek,
csak elfáradt bennem a remény.
Harminc évig fogtam a kezed,
de most már nem bírom tovább én.
A szívem még mindig hozzád húzna,
de az élet más utat ad.
Néha a legnagyobb szerelem is
csendben búcsút mond… és szabad.

Emlékszem a régi nyárra,
mikor minden olyan volt,
mintha ketten együtt tartnánk
az egész világot ott.
Nevettünk és terveztünk még,
messze volt minden vihar,
de a szavak lassan fogytak,
és a csend lett az, mi maradt.

Nem azért megyek el, mert nem szeretlek,
csak elfáradt bennem a remény.
Harminc évig fogtam a kezed,
de most már nem bírom tovább én.
A szívem még mindig hozzád húzna,
de az élet más utat ad.
Néha a legnagyobb szerelem is
csendben búcsút mond… és szabad.

Ha egyszer majd visszanézel,
ne haraggal tedd talán,
mert minden perc, amit kaptunk,
örökké bennem marad.

Nem azért megyek el, mert nem szeretlek,
csak néha menni kell tovább.
Harminc év egy élet bennem,
de már más hívja a holnapát.
Ha egyszer még eszedbe jutnék,
csak gondolj egy nyári napra rám…
mert aki egyszer igazán szeretett,
az mindig ott marad.