Anikó

Hogy mit jelentesz nekem, Kedvesem,
Egyszerű szó kevés ide,
Ha nem látlak, fakó a fény,
A csend is hangos nélküled.
Színtelen reggelek jönnek,
Illat sincs, csak üres tér,
Mintha a világ fél hanggal
Mindig halkabban zenél.

Te vagy a hang a csendemben,
A fény, ha éj borul,
A múltam, a jelenem,
És minden, ami még indul.
Nem ígérek tökéleteset,
Csak igaz szívdobbanást,
Ha eltévednék az úton,
Te vagy az otthon, más nincs már.

Több mint húsz év kéz a kézben,
Nevetés, könny összeforrt,
Egy közös út porában
A sorsunk összehajolt.
Emlékekből lett a léptünk,
Minden seb egy mondat volt,
A történet, amit írunk,
Két szívből szólalt meg ott.

Te vagy a hang a csendemben,
A fény, ha éj borul,
A múltam, a jelenem,
És minden, ami még indul.
Nem ígérek tökéleteset,
Csak igaz szívdobbanást,
Ha eltévednék az úton,
Te vagy az otthon, más nincs már.

Három gyermek nevetése
Benned és bennem él,
Gyökeret vert a szeretet,
Időből lett a miért.
Volt híd, ami megrepedt már,
Félelem futott rajt’,
De én ma is hiszek bennünk,
És a csodában, ami tart.

Nem vagyok több, mint aki voltam,
Egy kéz, ha fázna a tiéd,
Nem tökéletest ígérek,
Csak azt: mindig itt leszek.

Te vagy a hang a csendemben,
A fény, ha éj borul,
Az életem története,
A kezdet és a végső út.
Ha megkérdeznéd, mit jelentesz,
Nem keresnék nagy szavakat,
Te vagy a múltam, a jelenem,
És minden holnapom maradsz.