az elveszett munka.

1. versszak:
Egy aláírás volt, egy rövid mondat,
„Holnaptól nincs tovább” – és széthullt minden gondolat.
Zsebemben apró, fejemben zaj,
Megállt az idő, de a számla nem vár.
Reggel nincs hova menni, mégis kelek fel,
Kérdem magamtól: miből élek meg, mondd el?
Nem lustaság ez, nem is szégyen,
Csak elfogyott alólam a talaj egészen.
2. versszak:
Papíron ember, valóságban teher,
A rendszer ledobott, mint hibás tervet egyszer.
Egy aláírás, egy pecsét – és megszűnik a holnap,
Az idő nem kérdez, csak elszámoltat.
Tegnap még terv volt, ma csak üres hely,
Nem kérdezték: bírom-e, menni kell.
A világ nem lassít, csak tovább halad,
A holnap drága lett, a ma túl nehéz falat.
Refrén:
Az elveszett munka súlya
A vállamon most túl nagy búra,
De aki mindent elveszít,
Az is marad még valaki itt.
Az elveszett munka súlya
Nem temet el, csak próbára húzna,
Mert aki mindent elveszít,
Az is marad még valaki itt.
3. versszak:
Egyik számla jön a másik után,
A remény fogy, de még talpon áll.
Számolom a napokat, az aprót,
Közben túlélni tanulom önmagam most.
Nem luxust kérek, nem csodát,
Csak időt, levegőt, még egy esélyt talán.
Dolgozni akarok, nem eltűnni,
Csak most nem tudom, miből kellene élni.
4. versszak:
Nem sírok, csak számolok,
Mit hagyok el, mit vállalok.
Ez nem dráma, nem jelenet,
Ez az élet, amikor kifogy a keret.
Ez nem lustaság, ez kivégzés,
Számlákból épül a ketrec-rendszerész.
A túlélés nem motivációs idézet,
Ez hideg pánik minden egyes ébredésed.
5. versszak:
Telefon csörög? Nem. Csak a fejemben,
„Majd értesítjük” – ez lett a jelvényem.
Önéletrajz százszor elküldve,
Válasz nulla, a remény eltemetve.
A hitelező nem ismer váltságot,
A gyerek nem érti, miért nincs válaszom.
Azt mondják: majd lesz valahogy,
De a „valahogy” nem fizet kamatot.
6. versszak:
A számlák nem tudják, hogy ember vagy,
Csak dátumot látnak és egy számot rajtad.
A boltban remeg a kezem, számolok,
Mit hagyjak ott, mit viszek haza holnapra most.
Éjjel a plafont bámulom hosszan,
Fejemben számok, szívemben harag.
Nem a pénz hiánya fáj igazán,
Hanem hogy emberként kevesebb lettem talán.
7. versszak:
Nem a munka hiányzik, hanem az irány,
Nem a pénz fáj, hanem hogy elfogytam mások szemén át.
A méltóság ül mellettem némán,
Nem segít, csak emlékeztet halkan.
Hogy még ember vagyok, nem teher,
Csak valaki, akit félretettek egyszer.
8. versszak:
De még állok, bár remeg a térdem,
Még dobog bennem az élni akarás érzem.
Nem adhatom fel, mennem kell tovább,
Küzdenem kell, míg dobog bennem a szívem át.
Aki fent van, gyorsan felejt,
Pedig tegnap még ő is itt lehetett.
Ez a világ nem gyengéket gyilkol,
Hanem bárkit, aki egyszer elbukik, holnap.
Záró:
De jegyezd meg, még élek, még látok,
Nem nyelt el teljesen a káosz.
Ha kimászok ebből a romhalmazból,
Nem felejtek – és nem hallgatok.
Megírok mindent az embereknek,
Mi történik velünk ebben az életben.
Hogy erőt merítsenek belőle,
Legyen vigasz a nehéz időkre.
És hallod-e, világ, ezt jegyezd meg:
Nem törtél meg, csak megszorítottál meg.
Én csak annyit szeretnék,