Szobák

széllel jön, valami érdes szagot hoznak
tavaszok
lépésnyom vagyok
amerre járok, meggyulladnak a fák
ameddig ellátok, mindig meglapulnál
csontpora a köd, csont szürke utcák
nyekeregnek
ügyes kopók engem keresnek
ha szagom elvész, megmaradok?
az álmok megnyúlt ínszalagok
fémdarabokra majd felvésik, hogy minden
egyszerűbb
nincsen tervem tervszerűbb
hogy is volt? ki tudja innét
lángnyelvé lesz a szíves segítség
ugye dobsz egy követ, ugye akkor is, ha nincsen
éppen bűnöd
ezt a pár évet itt csak le kell ülnöd
sajnálatos, hogy emléket látsz rajtam
én magamat nem én akartam 
nem én, de talán más sem
nem
véletlenül lett minden
így
vagy úgy, vagy ki tudja hogy?
szobák, szobák,
nincsenek kapuk