tisztelgés

Csend volt.
És egy gondolat megszületett.
Nem hangosan,
nem hirtelen.
Nem rombolni jött,
hanem hinni valamiben,
hogy van értelme
kimondani azt,
ami igaz bennünk.
Egy szó lett az első lépés,
egy kézfogás lett az út,
és akik addig külön álltak,
egymás mellé kerültek.
Nem zajos volt,
hanem felelős.
Nem gyors volt,
hanem bátor.
Nem egy ember,
hanem sok szív egyszerre.


Emlékezünk azokra, akik mertek,
amikor könnyebb volt hallgatni.
Emlékezünk a szóra, a hitre,
a közösen vállalt útra.

A szabadság nem csak történet,
hanem belső iránytű ma is.
A haza nem csak föld,
a haza mi vagyunk.

Ma más a világ,
más kérdések várnak ránk,
de ugyanaz a csend
áll előttünk néha.

Vannak pillanatok,
amikor dönteni kell:
megszólalunk,
vagy továbbmegyünk,
mintha nem rajtunk múlna.

És jó tudni,
hogy voltak előttünk,
akik megmutatták,
hogyan lehet embernek maradni.

Fiatal hangok,
régen és most,
kérdésekkel,
reménnyel,
jövővel.

Nem sietve,
nem késve,
csak időben.

Emlékezünk azokra, akik mertek,
amikor könnyebb volt hallgatni.
Emlékezünk a szóra, a hitre,
a közösen vállalt útra.
Szabad csak az lehet igazán,
aki belül is szabad marad.
A haza nem csak föld,
a haza mi vagyunk.

Egy vers.
Egy lap.
Egy pillanat.

Ennyi is elég volt,
hogy irányt mutasson.

És néha ma is
ennyi elég.
Nem múlt idő, hanem emlék,
ami megtart és eligazít.
Nem parancs, hanem példa,
amit továbbvihetünk.

Tisztelgünk azok előtt,
akik hittek az emberben.
A haza nem csak föld,
a haza mi vagyunk.

Emlékezünk.
És továbbvisszük.