Nekem már mindegy

A fal fehér csendjén reped az idő,
két lyuk szemében izzik a tűz.
A konnektor sóhajt, szikrája beszél,
áram és vágy most összeveszél.

Rézerekben fut a tiltott erő,
műanyag sír, ahogy olvad a bőr.
Narancs lángnyelv csókolja a meszet,
fekete emlék marja a teret.

Figyelmeztet halkan, de égve kiált:
a könnyelműségnek ára kiáll.
Ha elnémul végül a perzselő dal,
hamu tanít majd — maradj józan, vigyázz.