เนื้อเพลง
Keserű múlt tapad rám, mint füst a kabáton,
túl sok éjjel voltam egyedül a hibámon.
Hittem arcokban, szavakban, kezekben,
de minden ígéret végül csend lett bennem.
A jelen se jobb, csak halkabban fáj,
mosolygok nappal, de belül minden szétáll.
Félek az elmúlástól, hogy egyszer vége lesz,
hogy mielőtt szeretnék, már nem létezek.
Kérdem magamtól: jut-e nekem az igaz?
Vagy csak másoknak jár, nekem marad a szakadék, a csend, a zaj?
Szívem romjai közt kutatok valakit,
aki nem fél attól, amit bennem talál majd itt.
De még élek, még várok, még hiszek benne,
hogy a sötét után fény esik a szemembe.
Ha most fáj is minden, nem engedem el,
mert a remény az egyetlen, ami még felemel.
Még élek, még várok, még itt vagyok én,
egy boldogabb jövő rajzolódik a végén.
Lehet törött a szív, lehet hosszú az út,
de egyszer majd valaki azt mondja: „Te voltál az ok.”
Az igaz szerelem nem hangos, inkább mély,
nem ígér örökkét, csak marad, ha nehéz.
Nem kér tökéletest, csak őszinte szót,
és nem fut el akkor sem, ha bennem vihar tombol.
Félek, hogy elfogy az idő, mielőtt megtalál,
hogy a halál gyorsabb lesz, mint egy őszinte vallomás.
De még kereslek arcok mögött, napok alatt,
hátha te vagy az, aki végre nem elad.
Nem akarok sokat