Érzelmi vágány

Megyek az úton sok zakatoló érzéssel.
A jókat elviszi a vonat, a rosszakat meghagyja fájó érzéssel.
Miért nem viszi el, hogy csak a jók legyenek? Azok, amik megerősítenek… de a rosszak csak felemésztenek.

Megyek az úton hajnalok hajnalán.
Azt szeretném, hogy hazaérjek, de akit szeretek, már nem tart velem, nem is vár.
Egyedül vagyok, hiába vesz körbe sok barát. Nem mondom nekik a rosszat, mert védem őket — az átok csak rám vár.

Mondhatnék sok mindent, de inkább magamba zárom.
A jó szavakat elmondom, a többi éget belülről… nem bánom.
Csak az érdekel, hogy szeretve legyek. Ez az érzés hiányzik, de emlékezni rá… emlékezni se merek.

Arra, milyen volt, mikor igazán boldog voltam,
mikor mások arcára mosolyt csaltam.
Újra és újra átélem a jó emlékeket — milyen volt, mikor a jóba hittem még.
De ezernyi rossz emlék eláraszt. Hol a vége? Ha látnám, az is csak látszat lenne.

Remélem, majd ha meghalok, csak a szép emlékeket hagyom hátra.
A rosszakat meg a koporsóba zárom.

Megint egyedül sétálok az úton.
Senki sem lát.
Amikor felbukkanok, rám néz többszáz szempár.
Jó érzés, de vannak jobbak — szerelemnek hívom, szívem dobban.

Ha nem vagy itt a jelenbe és nem éled meg a pillanatokat valamit elrontottál, javítsd ki mielott a boldogságot az életedből kihúzhatnád.