magam

Jártam szemérmes tavasszal,
Sebesre égetett a nyár,
Öleltem kacagó álmot,
Ahol csak a képzelet jár;
Messze szálltam, mint a porszem,
S hiába néztem csillagot!
Vihar-tépte boldogságom
Elmenekült, már itt hagyott.

Éveken át botorkáltam
Gondszőtte felhők között.
Vitatkoztam a nyomorral,
Mígnem tiszta szavam győzött.
Nem vonzott soha a pompa,



A hiúság se kenyerem!
Megmaradtam "csak" embernek,
S ez érzés örömet terem.

Napra boldogan nevetek,
S becsülöm, ki igaz barát.
Erőmből másnak is adok,
Ha kell, ha hallom panaszát.
Hitem s a reményem éltet,



Gondjaimat ők kaszálják.
S ha rögös úton botlanék;
Gyógyítják éltem virágát.