Anyám képét festik

Anyám képét festik az emlékek

Fehér haját kontyba tekerte,
halvány mosoly bújt ráncai közé,
fátylas szemében könny ragyogott,
és tudta ez a pillanat csak az övé.

Nézte az ablakon át ahogy,
hulltak a csillogó pelyhek,
és a lassú pillanatok között,
elvesztek a néma percek.

Megállt az idő egy pillanatra,
a múlt képei peregtek,
és érezte ahogy a szívéről,
a gondok terhei leesnek.

…..és csak ott állt az ablak előtt,
szép lassan az est leszállt,
ágyához csoszogott, elfáradt szegény,
s elaludt csendben a magány vánkosán.