A tél ölel

Szinte éreztem, hogy hozzám bújik a tél,
és nem vágytam, hogy ne legyen,
vártam, hogy a hó, jég s a reszkető csillagok,
tüzes szívemből parazsat vegyenek.

Kabátom alatt jó meleg van,
gyere, bújj ide hamar,
hűtsd le a lázas testemet,
és maradj velem, ha a tűz nem zavar.

Emlékszel, mikor gyermek voltam,
már akkor játszottál velem,
bohócarcot varázsoltál piros orral,
hófátyladtól könnyes lett szemem.

...és kacagtam, nem zavart a nagyvilág,
hógolyóba gyúrtam fehér lelkedet,
eldobtam, bánva is, hogy kit talál,
remélve, kit talál, az is felnevet.

Játszani jöttél ugye, most is
hófödte emlékek ormain,
lecsúszol az elmúlt idő dombos oldalán,
és elolvadsz egy gyermek apró kezein.

Úgy olvad az én időm is,
vajon mennyi telet ölelek még,
s az utolsó tél vajon megőrzi-e
szívem utolsó, lüktető melegét.