ego trip

Az egóm néha vezet, néha csendben figyel,
Van, mikor felemel, máskor porba visz el.
Tükörbe nézek, de mit látok vajon?
Aki vagyok, vagy amit mutatok nagyon?

Feszül a kép, de a maszkom stabil,
A mosoly mögött sokszor a szív nyugtalanul lakik.
Játszom a szerepet, jön a taps meg a füst,
De belül egy hang súgja: „Ez nem te vagy, öcs.”

Egó az úr? Vagy csak egy védőfal?
Felnőttem benne, mint egy zárt világ.
Néha vezetek, néha csak sodródok,
Aki túl hangos, az néha pont túlzott.

A siker kell, de mi az ára ennek?
Ha nem marad senki, ki őszintén szeret.
Túl sok a tükör, kevés a lélek,
Az egóm beszél, de én már nem értek.

Elengedném, de még kapaszkodik belém,
Mint egy régi barát, aki nem kér, csak kér.
A csendben érzem, mi van igazán bent,
Nem az számít, ki néz rám, hanem ki ért.

Nem leszek többé a saját foglyom,
Az egóm tanított – most már tudom.
Nem kell több dísz, nem kell több cím,
Ha önmagam vagyok, az már elég szép.