AZ IDŐ

AZ IDŐ

Peregnek az apró homokszemek,
közben a pillanatok is peregnek,
ezernyi pillanat, mely egy- egy villanás,
és mégis időt jelentenek.

A pillanatok beállnak sorba,
megszámlálhatja azt, ki számolni tud,
így születik ember számára az idő,
amíg a sodrával együtt fut.

De folyam is csak a forrástól van,
sodrásnak a forrás jelent kezdetet,
így született az idő is valamikor,
mit Isteni szándék teremtett.

A forrás ma is buzog számodra,
ihatsz életet, míg a szíved dobog,
ne felejtsd a lelked ajándékba kaptad,
sorsod nem a te tulajdonod.

Egész életed a múltban írtad,
jelenek számodra nem teremtek,
a homokszemek nyugalma nem létezett,
mert a szemek folyton peregtek.

Az idő cipel, a sodrása nagy,
a pillanatok gyorsan peregnek,
a sodrásával csak addig versenyezhetsz,
míg a homokszemek peregnek.

Ha az első homokszem megnyugszik,
nincs egyetlen szemcse ami hullana,
kiléptél akkor az idő sodrásából,
megkezdődik időd nyugalma.

Jelened innen van, mily különös,
mert nem múlik feletted már az idő,
a lét, e pillanattól számodra örök,
reményből nyílik az új jövő.

Feltárul a Húsvét nagy csodája,
halál sötétje után a fény ragyog,
életre kélsz a halott földnek porából,
s a sírod nem őrzi fájdalom.