Fénytől Vérig

(Versszak 1)
Könyvtár mélyén poros kötetek,
Nevem suttogják a falak között.
Vámpír csók a Roxfort-udvaron,
És te ott állsz – fekete csuklyában, harangszóban.

(Refrén)
Fénytől vérig, szívem kitépve,
Kereszt mögötted, szentelt vízben égve.
Apáca könnye, vörösre festve,
Te voltál az álmom – most a végem lettél.

(Versszak 2)
Titkok sötét folyosóin futottunk,
Kezedben pálca, a másikban sebhely.
„Ne mondd ki a nevem” – súgtad, mikor rám néztél,
Mégis kimondtam, és az átok belém tépte.

(Refrén)
Fénytől vérig, szívem kitépve,
Kereszt mögötted, szentelt vízben égve.
Apáca könnye, vörösre festve,
Te voltál az álmom – most a végem lettél.

(Híd)
A kápolna ablakán betört az éj,
A rózsafüzér szemei mind rám néztek.
Te imádkoztál, én véreztem a padlón,
És tudtam, soha többé nem lesz otthonom.

(Refrén – zúzós, kiabálva)
Fénytől vérig, szívem kitépve,
Kereszt mögötted, szentelt vízben égve.
Apáca könnye, vörösre festve,
Te voltál az álmom – most a végem lettél.

(Outro – lassabb, halkabb, de feszült)
És ha a mennyben találkozunk,
Talán újra vérrel írok rád egy dalt…
De addig csak ordítom a neved,
A templom romjai között.