Elveszve

[Intro]
[Versszak]
Elveszve az aranyórában, a város fényei alatt,
Egy magányos alak sétál, gondolatok járnak a fejében.
A világ hangosan zümmög, mégis olyan magányosnak érzi magát,
Egy érintésre vágyik, nem csak a neonfényre.
[Elő-kórus]
Az emlékek felvillannak, mint a neonreklámok, a régi történetek leperegnek,
A melegség és a bánat keveredik, mint a kávé és a bor.
[Refrén]
Az elfeledett kávézóban, ahol az idő lelassulni látszik,
Az emlékek újra felszínre törnek, egésznek érzi magát.
De a megnyílás, az elengedés félelme,
Csapdában tartja ebben a magányos műsorban.
[Versszak]
Ahogy leszáll az est, a város energiája elhalványul,
Vigaszt talál az árnyékokban, a létrehozott emlékekben.
A múlt suttog, halk, elhalványuló hangon,
Szerelemtörténeteket mesél, melyek valaha ismertek voltak.
[Elő-kórus]
Az emlékek felvillannak, mint a neonreklámok, a régi történetek feloldódnak,
A melegség és a bánat keveredik, mint a kávé és a bor.
[Kórus]
Az elfeledett kávézóban, ahol az idő lelassulni látszik,
Az emlékek felbukkannak, egésznek érzi magát.
De a megnyílás, az elengedés félelme,
Csapdában tartja, ebben a magányos műsorban.
[Híd]
Ves egy mély lélegzetet, az éjszakai levegő olyan hideg,
Talán ma este feloldja a védelmét.
Mert egy közös történet melegében,
Talán megtalálja a bátorságot, hogy beengedjen valakit.
[Kórus]
Az elfeledett kávézóban, ahol az idő lelassulni látszik,
Az emlékek felbukkannak, egésznek érzi magát.
De a megnyílás, az elengedés félelme,
Csapdában tartja, ebben a magányos műsorban.
[Kórus]
Az elfeledett kávézóban, ahol az idő lelassulni látszik,
Az emlékek felbukkannak, egésznek érzi magát.
Most már tudja az igazságot, minden lélekben ott lakozik,
A bátorság a kapcsolódáshoz, a megszokottól való elszakadáshoz.
[Outro]