Merengés a csendben

Mohos padon ülök a tavasz csendjében,
Álmodozom kertem egy kis rejtekében.
Kis veréb csicsereg, keresgél az ágon,
Tavaszi zendülést a tél óta vágyom.

Égből várok jelet, hol a felhők élnek,
Ahol a csillagok éjszaka zenélnek.
Hová nyugszik Napunk nehéz útja után,
Honnan küld ébresztőt az éjszaka múltán.

Csend lebeg az égen, ereszkedik lassan,
Felhők sűrűjéből kibukkan a Nappal.
Fényben úszik a csend, mosollyal a száján,
Elbúcsúzik égtől, könnyekkel az arcán.

Örömkönnyek azok, kapaszkodnak fényben,
Látom a könnyeket, rezegnek a légben.
Hallgatom pengetést, fényhúrok zenéjét,
Csodálom a csendnek édes rezdülését.

Mese csöppök hullnak, fény szülte a csendben,
Fényországból jönnek vigasztalni engem.
Elbódít a zene, mit a csend szült nékem,
Megsimogat Isten, kis szellőként érzem.