a csók

A csók
“A csók - meglehet, a tökéletes ok, ami miatt érdemes élni -
Megízleled egy másik lény lélegzetét,
A várakozás súlyát hordozod,
Vársz, hogy mikor ismerheted meg gyengéd ajkainak puhaságát,
Melyek ezer mesét suttognak,
És megkóstolták a szerelmi táj minden sarkának fűszereit
Szavak nélkül beszélsz,
Azon a nyelven, amit csak a szeretők és ajkaik értenek,
Ahol a csend dallá válik,
A vágy pedig verssé.
Úgy csókolj, mintha az univerzum holnap a semmibe zuhanna,
És a létezés egyetlen nyomaként az ő ajkainak íze marad meg a lelkedbe faragva -
A térkép, hogy egymásra találjatok minden következő életben, számba véve utazásaitokat és évszázadok alatt megélt szerelmeiteket.
Úgy csókolj, minta verset költenél,
Szonettet, mely csupán az ajkainak puha sarkai között él,
Verset, melyet halandó fül nem ismerhet, de a testetek és a lelketek számtalanszor megélte
Minden csók -
Egy alkonyi szikra
Egy ragyogó, pulzáló csillag,
Amíg a menny össze nem dől,
Addig világítja a világot,
Végtelen, csillogó konstellációban
Csókolj,
Mert nincs még egy nyelv, melyet beszélni jobban vágynék,
Mint azt, amely a légzés és az ajkak között él -
A nyelv, mely abban a térben jön létre, ahol véget ér a Te és Én, s ahol kezdődnek a Szeretők.”