Menedék

Mikor távol vagy tőlem, oly mássá válik a világ,
Borússá változik a táj, mert megnő a távolság.
Üressé válik a testem, mélyen ott leges legbelül,
Bármit is teszek, hiányod nem szűnik nem enyhül.
Nincs is arra szó, mily gyötrő e magányos tér,
Csak akkor enyhül, ha e vándor, hozzád haza tér.
Mert én hozzád, igen, mindig haza megyek,
Nem csábítanak el, a távoli, vad, kietlen helyek.
Hisz otthonom csak egy van, az ahol Te is létezel,
Ott, hol a szívem csak a te szívedben férhet el.
Fagyos télben Te vagy a menedék...