Lobog a tűz.

Járom az utam egyedűl, a magányban szűnteelenűl. Anyám elhagyott, az én apám eldobott keserű volt életem csak az isten volt mellettem. Nagymamám felnevelt ráncos kezével dédelgetett megadta azt nekem amit szűleim sohasem. A tűz tombolt bennem keservesen sírtam csendesen egy sarrokbabujva nézegettem a képeket. A tűz lobog bennem mert így kellett élnem a sors megtanitott hogy ha felnővők nem hibázok sok év eltelt azóta fűlemben szól egy hang nagymamám ki úgy nevelt emberlegyél ha nagyleszel. Azóta is azt érzem miért kellett így élnem a szívem sokat sírt emlékeim vissza tér. A tűz már nemtomból szívem sem gyászol néha napján szívemben felcsendűl egy régi szám ezt a zenét ha meghallom apám hangja eszembe jut mert a nóta dalamma azért néha elhoza. Ellenem ő hibázott de ott a méjben tudja jól de szívem méjén ő dalol.