gh

Viharmadár

Kocsmák mocskában – tükörképem,
Árnyékok táncában – olcsó italt remél.

Szavakból szövi hálóját,
szutykos éveink köré.

Száraz virágszirmokon
szétrohadó hajnali fények,
fájó fényévek, – elvetélt szerelmek.
hideg utakon fázó remény.

Árnyékok karmolják
szűk utcánk kövét,
zöld szemek őrült vesszőkosárban,
roncsolt tükörképbe vágyó – szentbeszéd.

Libbenő kiskapuk,
mérgezett magok,
Régi fotók
kútba fulladó – holnapok.

Légy, vágyott oltár –
köpködő öröklét.

Viharmadár…
szabad a tér…

Ég a világ, siet a szél,
nem halkul el hajnal felé

Mikor a kéz – zenét idéz…

Valaki dúdol valakiért…

──────────────────────────────