Te vagy

Miként mondhatnám el legszebben, hogy Te vagy a mindenem,
Hogy szavak nélkül is érezd folyvást: ez igaz szerelem?
Őszi szél szelíd hangján szól most szívem,
eléd tárva, szavakban nyílik lelkem.

Ahogy a fény finoman lehull a földre,
S figyelek a puha zavartalan csöndre,
szívem ritmusa gondolatokat ébreszt,
S most azt hiszem elmondom neked mindezt.

Te vagy a kezdet, s benned a végtelen,
A fény, mi átragyog minden éjjelen.
Te vagy a tavasz,kitől virágzik szívem,
S az ősz, ki békét hoz ezer színében.

Mosolyod illatában elvesztem végleg,
S három éve szerelmed tüzében égek,
amióta elhangoztak azok a szavak,
melyek életünkből ily kötelet fontak.

Te vagy a boldogságom forrása,
a szerelem folyójának sodrása,
a semmiből átütő kiáltás,
homályos szemeimnek tiszta látás.

Te vagy a kezdet, s benned a végtelen,
A fény, mi átragyog minden éjjelen.
Te vagy a tavasz,kitől virágzik szívem,
S az ősz, ki békét hoz ezer színében.

Te vagy az, kit szeretek, s becsülök,
Aki átkarol és betölt engem,
A mélység, amelybe belemerülök,
S a magasság, amelybe felemelkedem.

Szavak nélkül is értjük egymást,
Mint tengerpartot az örvénylő habok,
Mint végtelen dallamok a szívdobbanást,
Mint gravitációt a hulló csillagok.

Ősz van. Díszes aranyruhát vesz a vadon,
Az elmúlás ott nehezedik vállamon,
És ha majd porból úgyis porrá leszek egyszer,
Hadd gyönyörködjek benned naponta végtelenszer.

Te vagy a kezdet, s benned a végtelen,
A fény, mi átragyog minden éjjelen.
Te vagy a tavasz,kitől virágzik szívem,
S az ősz, ki békét hoz ezer színében.

És most, mikor az idő is megpihen,
S kezünkben összefonódik a végtelen,
Egy kérdés száll ajkamról, szívből, halkan:
Leszel-e társam örökre, minden hajnalban?