Főnixmadár

Élt egyszer egy Csodamadár, bölcsessége
A Csillagösvény határ.
Bár halhatatlannak vélték, nála is múlandó lett a szépség.
Csodatolla megfakult, hangja is elhalkult, kissé rikácsoló, fészkében gubbasztó.
Eljött a nap, az ezredik nap, belső fénye lángra lobbant.
Lángok ölelték testétlelkét körbe, a Főnix madár elhamvadt a tűzben.
Kik ismerték, szerették, látva a pusztulást,
Döbbent csendben nézték a hamuvá válást.

De láss csodát! A hamvakból egy még csodásabb, még ragyogóbb madár éledt fel!
Kik látták és szerették, most már félték.
Ezer és ezer év bölcsessége világlik szívébe, látta, hogy ha marad, nem lesz majd jó vége.
Nyitotta szárnyát, engedte dalát, utoljára hallotta Őt az embervilág.

A végtelen Szeretet hullámán siklott Ő tova,
Példája legyen hát tükör a számodra.
Bízz a végtelen bölcsesség erejében,
Szíved hatalmas szeretetében.
Minden nap kísérjen a Főnix-tűz utadon,
Szárnyaid angyalként repítsen át az Univerzumon.
Hallgass csak rá, a szívedre, lelked szépsége legyen magod ékessége.
Erőd e tűzből merítsed nap, mint nap.
Szeress, ölelj, szívlelj.
Tádám...tádám...tádám